Vádat emelt a német ügyészség a Volkswagen-csoport volt vezetője ellen az autógyártó társaság 2015-ben kirobbant dízelbotránya miatt. Súlyos csalással, hűtlen kezeléssel és több más bűncselekménnyel vádolták meg Martin Winterkornt.
A német ügyészség szerint a VW igazgatótanácsának 2015-ben lemondott elnöke legfőképpen azzal követett el törvénysértést, hogy elmulasztotta az európai és amerikai hatóságok, illetve az érintett gyártmányok vásárlóinak tájékoztatását, miután 2014 májusában tudomást szerzett arról, hogy dízelüzemű motorok vezérlő rendszerébe a károsanyag-kibocsátási értékeket jogellenesen manipuláló szoftvert telepítettek, és nem tiltotta meg a szoftver alkalmazását, valamint az ilyen szoftverrel működő motorvezérlő rendszerrel felszerelt gyártmányok értékesítését.
Martin Winterkorn ellen az Egyesült Államokban már tavaly vádat emeltek és letartóztatási parancsot adtak ki, de a 36 embert érintő németországi nyomozásnak még koránt sincs vége. A bíróság elé terjesztett vádirat 692 oldalas, a bizonyítékokat egy 300 aktából álló, 75 ezer oldal terjedelmű iratgyűjtemény tartalmazza.
Winterkorn és négy másik vádlott évtizedekig is börtönben lehet, mivel csak a csalásért 10 évet kaphatnak.
A VW botránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a csoportot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit, és így a valósnál kedvezőbb károsanyag-kibocsátást produkál.