A Schumacherrel vívott csatákat tartja karrierje csúcspontjának Alonso

A kétszeres világbajnok spanyol versenyző az F1.com-nak nyilatkozott Forma-1-es karrierje legjobbnak tartott részeiről és a legendás német pilótával vívott küzdelmeiről. Több ilyen is volt, Michael Schumacher 2000-2004-ig tartó győzelmi szériáját pont Fernando Alonso szakította meg 2005-ben, majd 2006-ban duplázott – a széria során többször is keményen egymásnak feszültek a pályákon.

Ezek voltak karrierje legszebb pillanatai

A spanyol szerint a hétszeres világbajnok Schumacherrel vívott csatái voltak a karrierje legszebb pillanatai, mert mással soha nem volt olyan intenzitása a küzdelmeknek, mint a némettel. Alonso szerint ez azért lehetett, mert Schumacher tisztában volt azzal, hogy egy legenda és ezt a jelzőt a pályán is meg akarta védeni, ennek megfelelően úgy is versenyzett. Alonsot ez azért töltötte el elégedettséggel, mert tisztában volt azzal, hogy egy legenda ellen versenyez.

Az egyik legemlékezetesebb ilyen párbaj a 2005-ös Japán Nagydíjon volt, amikor Alonso remek manőverrel előzte meg a hétszeres világbajnokot a legendás 130R kanyarban. „Szerintem Michael hagyatéka nagyobb, mint gondolnánk. Úgy gondolom, hogy a jelenleg a Forma-1-ben lévő generáció Michael Schumacher miatt lett pilóta. Michaelnek megvolt az az ereje, hogy nagyobbá tegyen dolgokat.” – zárta az interjút a spanyol versenyző.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások