Nem támogatja tovább legendás tehetségkutatóját a McLaren

Az 1989-ben létrehozott McLaren BRDC Award évente egy fiatal brit tehetséget díjazott, ennek részeként F1-es tesztlehetőséget is biztosított a számára. Sokat elmond az elismerés súlyáról, hogy a Formula-1-es mezőnyben két újonc, Lando Norris és a Williamsnél debütáló George Russell is elnyerte korábban a díjat.

Ez nem jelenti azt, hogy vége lesz a programnak, a szervezők azt ígérték, hogy hamarosan új partnert jelentenek be a McLaren helyére. A Brit Autóversenyzők Klubjának elnöke elismeréssel beszélt a program elmúlt harminc évéről. Úgy fogalmazott, hogy a McLaren különleges partner, és a díj szíve volt, ami elősegítette, hogy óriási hitele legyen.

Ennek a csúcsa az, amikor először Forma-1-es autót lehet vezetni. A díj első győztese a legendás David Coulthard volt, aki hat évvel később, 1995 és 2004 között a McLaren versenyzője is lett. A listán szerepel a háromszoros Indy 500-győztes Dario Franchitti, a 2009-es F1-es világbajnok és McLaren-pilóta, Jenson Button is.

Az nem világos, hogy a csapat miért döntött úgy, hogy nem támogatja tovább a programot. Az istálló főnöke mindenesetre úgy nyilatkozott a változásról, hogy „a McLaren számára hatalmas büszkeség, hogy az első 30 év során támogathatták a díjat.”

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások