
Kis elektromos sportkocsi a Toyotától
A Toyota a GT86 és a Supra mellett az MR2 negyedik szériája is hamarosan megjelenhet.
A Toyota a GT86 és a Supra mellett az MR2 negyedik szériája is hamarosan megjelenhet.
A tetőlemezbe elhelyezett napelemes töltőrendszer belső égésű motorral szerelt, hibrid és akkumulátoros elektromos járművek töltésére egyaránt alkalmas lesz.
Jay Kay híres autógyűjtő hírében áll, több mint 50 jármű tulajdonosa. Most hét álomautótól válik meg, amelyeket a közelgő NEC Classic Motor Show-n tartott árverésen szerezhetnek meg a lelkes autórajongók.
A Mercedes mérnökei egy éve jelentették be a Forma-1-es technikákra épülő utcai sportkocsi kifejlesztését, amelynek elkészülése úgy tűnik, még várat magára. A Mercedes-AMG One projekt jelenleg nagyjából 9 hónapos csúszásban van a tervezett ütemezéshez képest. Az elképzelések szerint több mint 1000 lóerőt, kevesebb mint hat másodperces 0-200-as gyorsulást és 350 km/h végsebességet tud majd az…
Még messze a tél, ám autósként nem árt lélekben felkészülnünk a hideg időkhöz kapcsolódó útviszonyokra. Az egyik legbosszantóbb jelenség az az eső, amely már a becsapódásakor vastag, csúszós bevonatot képez az utakon, járdákon, tereptárgyakon. Bizonyára te sem szívesen indulsz útnak, ha ónos eső esik. De mit lehet tudni a csapadék ezen különleges fajtájáról? HOGYAN KELETKEZIK…
Idén ősszel az oktánszámon alapuló jelölést új váltja fel, tervek szerint október 12-től jön a változás az Európai Unióban. A zöld-sárga színkód eltűnik, fekete-fehér címkék kerülnek elhelyezésre.
A KIA elektromos autójának, az e-Nirónak reklámarca egy olyan Oscar-díjas színész, akinek felbukkanása egy Nirora keresztelt autó reklámjában tényleg adja magát.
2019 szeptemberétől csak azok a gépjárművek kerülhetnek forgalomba, amelyek rendelkeznek a biztonsági övek használatára emlékeztető rendszerekkel az első és hátsó üléseken egyaránt.
A BMW bemutatta az új 3-as sorozatot, ami körül természetesen nagy a felhajtás, Klaus Frohlich, a BMW fejlesztésekért felelős vezetője azonban mást is elárult: a 3-as GT nem kap már utódot, ám a vezetőség körében többen is támogatnák egy igazi szuperautó elkészítését.