Nagyravágyó tervek a Fordnál

Elektrifikált paradicsom vár az elkövetkező években az autóvásárlókra, a gyártók ugyanis folyamatosan licitálnak egymásra a közeljövőben bemutatkozó elektromos, illetve elektromos rásegítésű – egyszerűbben fogalmazva hibrid – modellek számát tekintve. Ezúttal a Ford mondott egy nagyot, amihez nagyjából minden bizonnyal tartani is fogja magát a gyáróriás.

2022-ig bezárólag összesen 40 részben új, részben pedig frissített villanymotoros Ford piacra dobása a cél, jelentette be a Detroiti Autószalonon Bill Ford, ami éves lebontásban 2022-ig átlagosan legalább évi 8 újdonság feltételez; ne feledjük, hogy kizárólag az új elektromos, illetve hibridek modellek terén. Azt is tudjuk, hogy a 40-ből 16 Ford lesz teljesen elektromos, a maradék 24 pedig konnektorról is tölthető, más néven plug-in hibrid. A nagyravágyó tervhez igen komoly befektetés szükséges tőkeoldalról, ami nem marad el, a hírek szerint 11 milliárd dollárt (!) tervez befektetni a Ford az újdonságdömping megvalósításához, ami szinte felfoghatatlan össze.

Nem kérdés, hogy a Ford (is) a világ legnagyobb autógyártója szeretne lenni, és ha véghez viszi ezt a tervet a gyártó, megfelelően kompetens modellekkel erre lenne is esélyük a ‘kékoválosoknak’. Az idei Detroiti Autószalonon különben egyelőre a ‘hagyományos’ Fordok kerültek középpontban: a gyártó standán az új Ranger, a közel 500 lóerős Mustang Bullitt és az Edge ST kapott főszerepet, de az amerikaiak elhintették a Mach 1 típusnevet, ami a 2020-ban érkező tisztán elektromos, nagyteljesítményű SUV modellt jelöli – a névválasztás mindenesetre érdekes, hiszen a ’60-as évek végén még nem éppen tiszta működésű Mustangokat hívtak Mach 1-nek

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=SFRK40LakmM&w=560&h=315]

 

 

 

Adatforrás: Autopult

 

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások