Steve McQueen klasszikus mozifilmje, a Bullitt 40. évfordulója alkalmából az Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon mutatja be a Ford a harmadik generációs Mustang Bullitt modellt. Itt lesz a premierje az új Edge ST-nek is, amelyet a Ford Performance tuningolt.
Az amerikai piacon idén nyártól kapható Ford Mustang Bullitt 5.0 literes, V8-as motorja 481 lóerős lesz, forgatónyomatéka pedig 569 Nm. Az áttervezett erőforrás 262 km/órás sebességig gyorsíthatja a kocsit.
Mint emlékezetes, az 1968. október 17-én bemutatott, és hatalmas sikert aratott “Bullitt” című film forgatásához két darab 1968-as Mustangot használtak. A film elkészülte után a két autó más-más helyre került: a McQueen által vezetett darabot a Warner Bros. vette meg egy magánszemély számára, a másik pedig – amit a látványos üldözési jelenetekben az ugratásokhoz használtak – autóbontóba került. A bontásra szánt autó jóval később, 2017 elején újra felbukkant a kaliforniai Bajában, de a másiknak nyoma veszett. Ezidáig. A film néhai sztárját a jelenlegi tulajdonos, Sean Kiernan édesapja, Robert vásárolta meg 1974-ben. Sean most kapcsolatba lépett a Forddal, és családja régi álmát valóra váltva az eredeti autó a vadonatúj Mustang Bullitt mellett jelenik meg a 2018-as Észak-Amerikai Autókiállításon.
Debütál a kizárólag az amerikai piacon megrendelhető Ford Edge ST kivitel is : a nyolcfokozatú sebességváltóhoz a kategória legerősebb V6-os, ikerturbós, 2,7 literes, 340 lóerős, 515 Nm nyomatékú motorja csatlakozik, és az autó olyan, a szegmensben először megjelenő technológiákat kínál, mint a Kikerülő Kormányzási Asszisztens vagy a Stop-and-Go és Sávközép funkcióval kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika. Az új Ford Edge később jelenik meg az európai márkakereskedésekben Vignale, ST-Line, Titanium és Trend kivitelekben, erős, új dízelmotorokkal, kifinomult vezetősegítő technológiákkal és még karakteresebb stílussal.

A vállalat ugyancsak a NAIAS-on mutatja először a vadonatúj Ford Ranger pickup kifejezetten amerikai vásárlóknak tervezett változatát, amit 2,3 literes EcoBoost benzinmotor hajt egy tízfokozatú automata sebességváltón keresztül; az autó felszereltségében a Gyalogosészleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer is megjelenik.