A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
polacsek 970×550
acapella 970×250
Lake11-hja-300×300

2018 a luxus pickupok éve lesz

Lake11_Tavasz_Banner_Kampany_300x250_TELEX

A nagyméretű pickupok egyre nagyobb részt szakítanak ki az autópiacból, a szegmensen belül egy triumvirátus dominál: a Chevrolet, a Ford, a GMC illetve a Ram rendre az elsők között szerepel, ám a Toyota és a Nissan is feltörekvőben vannak.

A nagy pickupok nagy profitot jelentenek az autógyártóknak – ez egyetlen más szegmensben sem volt annyira szembetűnő az elmúlt években, mint ezeknél a robosztus és erős autóknál, amik lényegében újrafogalmazzák a közúti luxust.

A statisztikák szerint jelenleg a nagyméretű pickupok legalább fele luxusorientált modellként kerül eladásra, ami alatt azt kell érteni, hogy bőségesen ellátták őket bőrborítású belsőkkel és egyéb, hasonló kiegészítőkkel. Az ilyen modellek árazása 50-60 ezer dollár körül (13 – 16 millió forint) kezdődik, a határ pedig a csillagos ég.

A luxus pickupok nem csak tágasak, kényelmesek és gazdagon felszereltek, ők a legerősebb járművek, melyek keresztül tudnak törni a legnagyobb sártengeren is, a városban pedig igazi presztízsgépként pompáznak. Gazdájuk nyugodtan alhat, tudván, hogy nincs olyan helyzet, ahol autójuk nem megfelelő.

És hogy mik 2018 nagy újdonságai?

A Ford kínálata az eladásokat vezető F-150 sikkes King Ranch, Limited és Platinum felszereltségi szinteken, míg a Chevrolet a Silverado 1500-at High Country kivitelben, a GMC Sierra 1500-at Denali verzióban, és a Ram 1500 elérhető Laramie Honghorn, Laramie Limited és Laramie Tungsten modellekben. A Toyota Tundrája luxus 1794 és Platinum kiadásokban kis kapható lesz, míg a Nissan a Titan-t Platinum Reserve modellként kínálja.

 

 

 

 

 

 

Adatforrás: Autopro

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások